2010

* KÖZÖD! Legyen hozzá közöd!

Helyi önkéntes projekt, melynek célja, célkitűzései:

A településünk határában lévő ősborókásba 2005. évben pihenőpadokat, asztalokat, szemétgyűjtő tartályt helyeztünk ki pályázati támogatásból. E szabadtéri bútorzat állagvédelmét kívánjuk megvalósítani kétszeri festéssel, glazúrral. Emellett azt a vesszőből font kerítést, mely a 2006. évi önkéntes fiatalok napján készült el, szintén le kívánunk kezelni, illetve ahol szükséges, újra fogjuk fonni. A vesszőt a bodonhelyi Kiss Sándortól kaptuk ajándékba.

A csoport első találkozására - a munkák egyeztetésére - február 6-án szombaton került sor, ahol tájékoztatást kaptak az érintettek a pályázat eredményéről, melynek értelmében a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA)

63 900 Ft-tal támogatja a programot.

Köszönet érte!

2010. március 7-én találkozó lesz a DIA képviselőivel - Rácz Hajnalkáékkal.

A csoport tagjai és támogatói paprikáskrumplival lepik meg egymást és a vendégeket.

* A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán a 60 éven felüli lakosság részére energiatakarékos izzók cseréjére nyújtottunk be pályázatot, melynek keretében

1 353 000,-Ft összegből szerezhetjük be az izzókat.

Az érintettek tájékoztatására 2010. március 4-én 16 órakor tájékoztatót tartottunk nagy érdeklődés mellett. Az izzók kiválasztását közösen megbeszéltük, a beszerzés és a kiosztás reméljük, közös döntésünk alapján megelégedésre történik meg.

* A Szociális és Munkaügyi Minisztérium EZÜSTPROGRAM pályázata segítségével Pápán voltunk kiránduláson. Az" idősek az idősekért és a fiatalokért " program keretében a különböző korosztályú résztvevők megtekinthették a pápai Kékfestő Múzaumot, a Református gyűjteményt, valamint a Várkertfürdő adta termélvizes fürdési lehetőségek kihasználása után szerencsésen hazaértünk. A pályázat adta további lehetőséget egy más érdeklődésű, fiatalokból és idősekből álló csoport veszi igénybe, akik a Pajtaműhely Hagyományőrző Közművelődési Alapítvány programjára tesznek kirándulást Rábakecölbe, ahol lesz húsvétváró tavaszi játszóház, benne tojásfestés, nyuszi készítés csuhéból, játékkészítés természetes anyagokból, tűzzománcozás, majd ebéd után a rábakecöli Napsugár Dalkör mosztalgiadalokból nyújt át egy csokorra valót, végül Róka Rudi és a piros tojások címmel interaktív mesemóka lesz nemcsak gyermekeknek.