Felpéci Krónika

"Legyen lapunk tudós krónikása a múltnak, igaz tanúja a jelennek, s váljon egykor majd büszke hírnökké a messzi jövőben, - hogy évek múltán is hadd forgassák az utódok kedves emlékként, megilletődött lélekkel múltból szóló üzenetünket!"

(Felpéci Krónika 1972. április)

Az akkori Felpéci Krónika - mely 4 számot ért meg - gondolatát, törekvését szerettük volna folytatni 2002. évben.

Akkor született a folytatás gondolata, amikor Teleházat „építettünk” Felpécen, amikor kis falunk kilépett a Világhálóra, hiszen honlapunkat is akkor készítettük el.

A Felpéci Krónika új elindítását és a teleházat is hosszú távra terveztük, és mindegyikük a mi kis falunk jövőjének, közösségi életének jobbítását célozta. Azóta is szeretnénk lépést tartani a nagyvilággal, felzárkózni és nem lemaradni. A Teleház és eMagyarország Pont ma is működik, a Krónika viszont 2006. évben szünetelni kényszerült: elfáradtak a szerkesztők, a tartalom nem elégítette ki az olvasók nagy részének érdeklődését, a bekerülési költséget az Alapítvány nem tudta bevétellel ellensúlyozni, így a szüneteltetés mellett döntött a kuratórium.

Lapozzák érdeklődéssel az elmúl időszak - kissé foghíjas – Felpéci Krónikáinak sorát!


2009. év 1. szám

2009. év 1. szám - barokk program

2006. év 3. szám

2006. év 2. szám

2006. év 1. szám

2005. év 2. szám

2005. év 1. szám

2004. év 3. szám

2002. év 3. szám

2002. év 2. szám

2002. év 1. szám